Kedves Civil Vezetők, Képviselők!
Örömmel adjuk hírül, hogy idén is megrendezésre kerül a Civil Utca a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület szervezésében szeptember 9-én szombaton, ez alkalommal is a Belvárosi Napok keretében.
A helyszín ugyanaz lesz, mint tavaly, a Művészetek Háza mögötti kis hídon áthaladva, az onnan keződő homszög alakú füves területet kapjuk meg az Alsóparkban egészen a kavicsos útig, mely a Világfához vezet. Tavaly sikerült mindenkinek helyet találni, idén is mindent meg fogunk tenni azért, hogy így legyen.
Várhatóan most rendelkezésre áll majd egy kis szabadtéri pódium, ahol – ugyancsak a tavalyihoz hasonlóan – lehetőségetek lesz megmutatkozni, fellépni, beszélgetéseket szervezni, stb.
Természetesen most is egész napra tervezhettek 9:00 órától 17:00 óráig, és aki szeretne, lehetősége van vasárnap is kitelepülni.
Mivel a Belvárosi Napok több helyszínen is megrendezésre kerül az Alsóparkban, többek között a Világfa körül is, itt biztosan nagy átmenő forgalom lesz és sok látogatóra lehet majd számítani.
Egyúttal szeretnénk kérni, hogy az alábbi kérdések kitöltésével jelezzetek vissza legkésőbb augusztus 25-ig Bódis Emesének a gdck.info@gmail.com és nekem Kecskés Juditnak, a kecskesj.civil@gmail.com címekre. Kérdések esetén szívesen állok rendelkezésetekre a lenti elérhetőségeken.
Nagyon kérjük, hogy tartsátok be a határidőt, mert ezután nem tudunk már jelentkezéseket fogadni!
Továbbá most is kérjük, hogy lehetőleg mindenki maga gondoskodjon a kitelepüléshez szükséges eszközökről, sátorról, természetesen akinek szükséges, igyekszünk segíteni.
Szívből reméljük, hogy idén is sikerül az elmúlt évekhez hasonlóan tartalmas, sokszínű Civil Utcát rendeznünk, megismertetve azt a sok értéket, amit városunk civil szervezetei éltetnek és teremtenek!
Baráti üdvözlettel:
Kecskés Judit
civil referens
Email: kecskesj.civil@gmail.com
Tel.: +20 508 3802
JELENTKEZÉS – CIVIL UTCA 2023. szeptember 9., szombat (igény szerint vasárnap)
Szervezet neve:
Kitelepülés:
Milyen foglalkozással készülnek a standjukon:
Van-e olyan produkció, amit szeretnének bemutatni a kis pódiumon?
Ha igen, címe:
Tartalma:
Időtartama:
Kezdési időpont javaslat, kérés:
Terület:
Mekkora területet igényelnek?
Önállóan vagy megosztva települnek ki, ha igen kikkel?
Eszközigény:
Hány darab sörasztal, sörpad / vagy műanyag asztal, műanyag szék szükséges, amit nem tudnak megoldani önerőből?
Tudnak-e saját sátrat hozni?
Amennyiben nem, mekkorára van szükségük?
Van-e másoknak felajánlható eszközük, ha igen hány darab és mekkora sátor?
Áramvételi lehetőség szükséges-e, milyen eszközökhöz?
Egyéb eszközigény, területigény vagy más kérés:
Szeretnétek-e vasárnap is (szeptember 10-én) kitelepülni?
Megjegyzés – bármi, amit megosztanátok a szervezőkkel:
Rendszám(ok) a díjmentes parkoláshoz: