A Civil Közösségi Szolgáltató Központ (CKSZK)- különböző rendezvények és szolgáltatások útján kívánja funkcióját betölteni. Központi és kistérségi rendezvények szervezésével, igyekszünk cégcsoportunk számára releváns információkat közölni, valamint a résztvevők együttműködését elősegíteni. A Pest Megyei Civil Közösségi Központ elérhetőségei :e-mail címünk: ckszkpestmegye@gmail.com;új web oldalunkelérhetősége: ckszkpestmegye.com .
Képzések szervezésével a civilek és a velük kapcsolatban állók kompetenciáját kívánjuk erősíteni a civil szervezetek számára jelentős témakörökben. A rendezvények alkalmával és a központi irodában személyes-, valamint online tanácsadási szolgáltatást nyújtunk jog, pénzügy, pályázati forrás, társadalmi felelősségvállalás, számítógépes ismeretek, valamint külkapcsolatok tárgykörében. Tájékoztató munkánk kiterjesztése céljából együttműködési megállapodást kötöttünk a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesülettel, mely szerint az ő közreműködésükkel tájékoztatjuk a körzeteinkbe tartozó szervezeteket az aktuális programjainkról, szabályzókról, a civil életet befolyásoló tényezőkről. Miután céljaink és tevékenységeink közel állnak egymáshoz, ezzel is segítjük a civil szervezetek jobb informálását. A Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület célja: olyan egyéni, autonómiára épülő szervezetek tevékenységének összehangolása, amelyek közösségi célokat szolgálnak. A Civil Kerekasztal Támogatja és segíti a településen jelen lévő civil szervezetek közötti összefogást, új szervezetek megalakulását és integrálását a gödöllői civil életbe. További célja a városi civil létben adódó lehetőségek és felmerülő szükségletek összehangolása, a meglévő szervezetek és az újak támogatása, közösségfejlesztő szerepük erősítése,valamint kapcsolattartás más környékbeli civil szervezettel. Az együttműködés keretében tájékoztatást adunk az - az aktuális civil jogi változásokról (határidők, az elektronikus törvényszéki eljárás új lehetőségei és változásai) - a különböző, civileket is érintő új vagy módosított előírásokról (cégkapu, online-számla, adózás, felnőttképzés, kötelező adatszolgáltatások) - a pályázatokról. A tájékoztatás célja, hogy felhívja a civil szervezetek figyelmét a lehetőségeikre, a jogszerű működéssel járó feladataikra, és hozzásegítsen egy-egy kérdés megoldásához. Ennek érdekében 2020. október 13-tól a fenti témákban elektronikus vagy személyes tájékoztató segítséget nyújtunk keddenként 15:00-17.00 óráig a Civil Házban (Gödöllő, Szabadság út 23.), ahol előzetes bejelentkezés alapján civil kérdésekben és elektronikus ügyintézésben jártas munkatársunkkal átbeszélhetik a felmerülő kérdéseket. Tervezzük a későbbiek során tájékoztató rendezvények tartását is, esetenként az aktuális téma szakértőjének vagy pl. a pályázat kiírójának meghívásával. Most a járványügyi helyzetre való tekintettel elektronikus ismeretterjesztést tervezünk, elsősorban a szakértők, kormányzati szervek élő- és online tájékoztató rendezvényeinek hírelésével, a megtartott webinárok anyagának megosztásával. A minél jobb közös munka reményében várjuk jelentkezésüket! „Kérdezz KED(D)vedre!” – Tájékoztató Iroda minden kedden 15-17 óráig Bencze Ágnes tanácsadó munkatárs benczus@gmail.com Mandevillené Keresztényi Gizella koordinátor szanake1@gmail.com A személyes félfogadás helyszíne: Civil Ház, Gödöllő – 4. terem Előzetes jelentkezés: írásban, a kérdés rövid megjelölésével a benczus@gmail.com címen Az online ismeretterjesztés helye: https://www.facebook.com/Civil.Kozossegi.Haz.Godollo --